Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Frida színre lépett (1981. dec. 12.)

2009.02.06

Fel-, felbukkannak a régi társak. Ezúttal Frida keresett meg az édesanyjával. Mondanom se kell, ismét meglepődtem. Sok év után találkoztunk újra. Ennek az egyesületi izének a kapcsán látogatott meg. Pirospozsgás volt az arca, és mosolygós a tekintete. Éppúgy, mint régen. Rengeteget beszélt, tele volt életkedvvel. Dolgozik és a munkatársaival nagyon jó a kapcsolata. Sokmindenben segítik, szórakozni is eljár velük.
Frida nem lakik messze tőlünk.
Emlékszem, mennyire meglepődtem akkor, amikor megtudtam. Gimibe jártunk mindketten. A suliévek után papus hozott haza a melóhelyi kocsiján a messzi távolból nyári szünidőre. Egyszer Fridáék nem tudták megoldani a hazautat és úgy döntöttem, megkérem papust, ha már eljönnek értem, Fridának is segítsenek. Az volt az első olyan nyár, amikor az intézetben megengedték, hogy azt a kocsit, amivel ott karikáztam, magammal vigyem. Örültem neki, mint majom a farkának. Csakhogy...! Fridának saját kocsija volt és kettő nem fért be a csomagtartóba. Mit lehetett tenni? Ott kellett hagyni a nagy nehezen kikönyörgött kocsit, amit csak használatra kaptam az intézettől.
Hazafelé az úton nem örültem úgy, ahogy azelőtt mindig. Nagyon megszoktam az önálló mozgást, és görcsbe rándult a gyomrom, amikor arra gondoltam, hogy megint egy helyben kell ülnöm a nagyitól kapott karos széken egész nyáron. Azon az úton írtóra megbántam a segítségnyújtás gesztusát, pedig előtte örültem neki. Haragudtam Fridára, egyáltalán barátnők se voltunk soha. Valeryvel súgtunk-búgtunk mindig.
Valeryről is beugrott egy emlék. Ide kívánkozik. Titkos beszélgetéseink során egyszer elmondta, kibe szerelmes. Döbbenten hallgattam. Ki másba lett volna, mint abba, akibe én. De Valery annyira szenvedett, hogy nem árultam el neki. Valery szép volt és mindig modern cuccokban járt. Én, a szürke egér labdába se rúghattam mellette. Gondoltam, maradjon meg a srác neki. Azt hittem, össze is jönnek, ám egy este, mozi után megtudtam, hogy fordított a helyzet. Az volt ám a nagy durranás! Valerynak sosem árultam el, nem akartam neki fájdalmat okozni.
Úgy gondolom, ha történetesen Valeryt vittük volna haza, ő kiharcolja, hogy nekem se kelljen megválnom a kocsitól.
Frida megjelenésére nem számítottam, de örülök, hogy jóemlékezetében tartott meg, pedig a barátság köztünk mégcsak nem is pislákolt.

1981. dec. 12.