Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Hol van az a nyár? (1983. szept. 5.)

2009.04.01


         Ez a nyár volt a legszebb. Hihetetlen, hogy minden amit átéltem, valóban megtörtént. Most az egész olyan, mintha csak filmet láttam volna.
         Legalább tízszer kimozdultam a házból, ha nem többször.
         Úgy kezdődött, hogy nyár elején meglátogatott a bérmamamám és vele jött Ritka is, a kislánya, aki egyidős Edithel. Ettől kezdve Ritkas is egyre gyakrabban meglátogatott. Egyszer azzal az ötlettel állt elő, hogy menjek el hozzájuk. Az ötletet képtelennek tartottam, így el is eresztettem a fülem mellett. De ő nem tágított. Azt hajtogatta, hogy gyakran tologatta Margaretet is, a nővérét, aki sorvadásos beteg volt, és 15 évesen halt meg nem oly rég.  Nem tudtam, s talán fel sem akartam tenni a kérdést magamnak, hogy vajon Margaret hiánya miatt keres-e bennem valamilyen póttestvérfélét vagy más az oka, mindenesetre elkezdett hozzám ragaszkodni. Ellenállni nehéz, kinek egyszerű önmaga ellen cselekedni?
         Így történt meg a nagy eset. Beleegyeztem a sétába, ő elhívta a mamáját, aki lecipelt a lépcsőkön, és Ritka ügyesen eltolt hozzájuk. Nem laknak messze, de az utcánk elég köves, göröngyös. Ritka átlökött a köveken, aztán tettünk egy kört a faluban. Végül náluk kötöttünk ki, ahol egy árnyékban üldögéltem. Alig hittem, hogy máshol vagyok, nem a teraszunk korlátja mellett beékelve. Pár nap múlva Ritka újra eljött értem, aztán megint, és nekivágtunk az útnak. Néha Chakka és Gil is velünk tarthatott, s a két gyerek nagyon örült a közös sétáknak. Egy nap nekilódultunk a hatalmas távolságnak. Ritka tolta a kocsimat fáradhatatlanul, miközben homloka gyöngyözött a verítéktől. Mellettünk caplatott Edith, Chakka, s az óvodás Gil. Forgalmas úton haladtunk, egészen a Kishídig. Annyira élveztem, hogy a nagy akció dátumát is megjegyeztem. Július 7-e volt. Fölbotorkáltunk az út menti dombra, ott leültünk egy lombos fa alá és elővettük a szalvétába csomagolt soványka elemózsiánkat. Minden gyerek leült körém a fűben, és csacsogtak egymás szavába vágva. Úgy éreztem magam, mintha tyúkanyó volnék, s ők a kiscsibék.
         Lenyűgözött a láthatár. . A messzeségbe símuló szántóföldek, a pipacsliget, az erősen kék égbolt, a távoli hegyek, amelyek élesen rajzolták meg alakjukat, mind elkápráztatott. Sőt a fa is, ami alatt letelepedtünk.
         Akkor indultunk haza, amikor a nap már átballagott az égen. Senki se tudta meg, merre jártunk, se mamus, se papus, se Grethyék. Mintha a gyerekek ráéreztek volna arra, hogy ezt nem szabad elmesélni, mert hatalmas vihar keletkezhetne belőle. Mindenki úgy tudta, hogy Ritkáéknál vagyunk.
         Esténként kavarogtak fejemben a gondolatok. A látvány a színek, az ezerféle zöld, ó, mennyire nem értékelik az emberek ezeket a természetadta ajándékokat! Nekem akkor az éjszaka is zöldben úszott.
         Rászoktunk arra, hogy hetente háromszor, amikor mamus takarítani ment, a Kishídnál a Kereszt lett az uticélunk. Délután 5-re mire mamus megjött, mi is hazaértünk.
         Egy ilyen kiránduláson Edithék észrevették a mellettünk lévő nyaralók egyikének udvarán a medencét. Tanakodtak átmásszanak-e a kerítésen megmártózni a vízben, amiről igyekeztem lebeszélni őket. Nem voltam határozott, a vélt szabadság kábulatában úsztam, amitől bátorságot nyertek. Sietve átugrottak a keritésen, majd fogták magukat és bezuttyantak a vízbe. Szerencsére senki se járt arra, nem buktunk le.
Igy telt el az egész nyár. Gyerekek hada vett körül, akiktől több örömöt kaptam, mint a felnőttektől általában.
         De a nyár nemcsak a kereszti kirándulásról szólt, hanem a pázsit gyönyörűségeiről is. Susan gyakran meglátogatott és felevickéltünk a dombokra. Újra és újra csodálhattam a falut a magasból. Néha tisztán kivehető volt minden ház, néha homályban úsztak a tetők. Susan kétszer is itt aludt nálunk, ilyenkor az éjszakába menőkig beszélgettünk. Míg Ágnestől távolodom, Susanhoz egyre közelebb kerülök.
         Bárcsak volna a faluban is barátnőm! Nem kívánnék többet, mint amennyit adni akar, megelégednék morzsákkal is.
         Vége a nyárnak. Chakka újra iskolába jár, Gil oviba. Edith még nem jelentkezett tanulásra, de szerintem előbb-utóbb fog. Egyelőre jó így, úgyis képtelen vagyok elmagyarázni neki az egyszerű matematikai kivonást is. Ritka a suliból hazamenet gyakran benéz, de csak pár percre.
         Megint sokat vagyok egyedül. Újra kezdem a fordítást. Vajon mi történt Cipruson a nyáron? Bele se néztem az újonnan kapott papírhalmazba. Egyáltalán nem érdekel a ciprusi helyzet, tényleg csak az érte járó, csekélyke pénzért csinálom.
         Visszaállt az élet a régi kerékvágásba. Papus reggelenként átmegy a nagyihoz, délben visszajön, köhécsel a pálinkától, bekapcsolja a rádiót, harsog a Déli krónika meg a Ki nyer ma, közben megebédel, utána lefekszik a szobájában. Valamikor késő délután fölébred, elüldögél a kisszékén vagy a lépcsőn, aztán készül újra lefeküdni. Mamus hetente háromszor jár takarítani, máskor a ház körül tesz-vesz. Este tévé, ahol hülye krimiket adnak.
         Az éjszaka olyan, mint egy kopírozó papír a hétköznapok közt. A holnapután olyan lesz, amilyen a tegnapelőtt volt.
         És borzalmasan félek a téltől, a bezártságtól, a magánytól.

1983. szept. 5.