Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Lolly színre lép (1982. máj. 15.)

2009.02.26

        Michel bemutatta Lollyt. Úgy jelentek meg a lépcső alján, mintha őszi falevél hullott volna elém. Lolly könnyedén mellém libbent, mosolygott és két puszi után közölte, hogy gyermeket vár Micheltől. Csak úgy. Olyan abszurd volt a helyzet, hogy azt hittem álmodom. Ez a lány nem illett Michelhez. Egymás mellett álltak, mégis, mintha idegenek lettek volna egymás számára. Elújságolták, hogy hamarosan összeházasodnak és Lolly a faluba költözik. Hangsúlyozta, mennyire örül, hogy megismert, Michel csak jókat mesélt rólam, és szeretne gyakran meglátogatni. Mindent hazugságnak éreztem, de hiába gondolkodtam rajta, nem tudtam elképzelni, miért. Kicsit butácskának és behódolónak tűnt. Ezzel a csajjal akarsz élni Michel? Hihetetlen.
         Michel tavaly augusztus óta sorkatona, azóta alig láttam. Annyira jó barátok voltak Peettel, hogy azt hittem, a sors úgy rendeli, a katonai behívót is egyszerre kapják meg. Hülye ötlet, miért is alakulna így, mégse tudtam elképzelni másképp. Erre meg mi történik? Ő bújik először egyenruhába.
         Michelt az egykori nagy motorost a határőrséghez rendelték. A téli fagyban is kint kellett járőröznie. Brrr!
         Nem látom, hogy szerelmes volna Lollyba. Kaland volt ez, semmi más, csak balul sült el a dolog. Nincsenek jó előérzeteim velük kapcsolatban.
         Napjaim olyanok, amilyenek mindig. Egyhangúság a köbön. Papus, mamus szokásai szinte percre pontosan alakulnak. Már nem is nevezhetem alakulásnak. Órát lehetne igazítani hozzájuk. Rettenetes ez az állandóság.
         Ami engem illet, cipriótázom szorgalmasan. Elégtételt jelent kissé a tavasz, az, hogy újra a terasz korlátsarkában lélegezhetek fel. Lazításként elnézem a suliból jövő gyerekeket és figyelem, hogy a bokrok hol engednek rálátást az utcára idén. Minden évben másképp formázzák meg a lombjukat, soha nem ott engednek kitekinteni, ahol egy évvel korábban. Nézem az égboltot is, ami csak kis karéját mutatja meg. Továbbá, elnézem a messzeségben a tyúkokat, valamint a somfordáló cicát.
         Edithet okítom, és drukkolok, hogy évvégén meg ne vágják.
Chakka, Gil velünk töltik a hétvégéket, figyelem őket amint az udvaron játszanak. Esténként mesélek nekik, számomra ez a nap fénypontja, hiába fed be mindent a sötétség. Elemlámpa mellett olvasok fel, alig pislákoló fényb mellett, mert ritkán van új elemre pénzem. A fordításért kapott fizum nagy része könyvekre megy el, újságokból rendelem őket.
Bedobbanásaimat a tavasz elűzte, mostanában jobban érzem magam.
Lehet, hogy ez a béke, de nekem végtelenül unalmas és nyomasztó. Nehezebb sorsokra kell gondolnom ahhoz, hogy elviseljem a magamét.

1982. máj. 15.