Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Őszbe hajolva (1981. szept. 15.)

2009.02.06

 

Edithet még nem iratták be napközibe, s mivel nem tud hol tanulni, újra elkezdett hozzám járni. Most nem áltatom magam, ha mennie kell, már nem fog annyira fájni, mint tavaly. Úgy toppant be egy napon, mintha ez lenne számára előírva. Nem magyarázkodott, nem kérdezettt, lazán levette a táskáját a hátáról és kezdte sorolni a leckéit. Nem küldtem el, tudom, ezüksége van rám. Kicsit nehezebbek lettek ugyan a napok, de igyekszem megbírkózni vele. Amíg dél körül be nem állít, Ciprust bűvölöm, délután pedig vele foglalkozom. Az írásra jut a legkevesebb időm. Este nem tévézek, inkább novellákat írok, éjjel meg cetlizek úgy mint akkoriban, amikor Grethyék velünk laktak. Mindig fáradt vagyok, reggel is. Ciprusról mondanék le a legszívesebben, de azért kapom a pénzemet, amire nagy szükségem van.
Edith sokat változott nyáron. Nagyot nőtt és nem olyan gyerekes. Tanulni továbbra is utál. A matekot legalább ötször el kell neki magyarázni, míre csak kapisgálja valamennire.
Az ősz beálltával mindenki a téli fűtésről beszél. Fura, hogy nincs kályha a szobámban, és helyette radiátor ékeskedik az ablak alatt. Tartok a téltől, a magánytól, a bezártságtól. Néhány hónapra megint elveszítem a világot jelentő teraszt és a falak vihognak majd körülöttem. Igen, előre félek. Félek a hatalmas csendtől, papus reggeli nyögésétől, mamus rideg magamra hagyásától, a korai sötétség álmosságot alig űző könyörtelenségétől, az ábrándoktól, amelyek sose valósulnak meg, papus rosszulléteitől, amiken nem tudok segíteni, a halálvágytól, a hidegtől és nem utolsó sorban önmagamtól, semmit nem érő élősködésemtől ebben a hiábavaló világban. Előre félek.

1981. szept. 15.